Névadónk

Csertán Sándor /1809-1864/

„… forradalmunk fő erénye, fő dísze az, hogy szelídséggel és az igazság erejével győztünk; nem rettentés, nem kegyetlenség, hanem az igazság adta nekünk a győzelmet.” / Csertán Sándor /

 A zalai liberális reformellenzék tagja, Deák Ferenc és Csány László mellett a reformkor, és az 1848/49 -es legendás időszak jelentős politikusa volt Zalában.

Csertán Sándor 1809-ben született a Zala megyei Nemesszeren, tősgyökeres zalai, középbirtokos nemesi családból származott. 1829-ben jeles eredménnyel tette le az ügyvédi vizsgát a pozsonyi jogakadémián. 1829 áprilisától tiszteletbeli alügyész, 1831-1834- ig Zala megye másodalügyésze. 1833-ban feleségül vette Szladovics Borbálát, és Nemesapátiban telepedett le.

Politikai szereplései 1837-től követhetők nyomon, mikor a megyegyűlésen óva intette Csány Lászlót politikája veszélyes következményeitől. Csány élesen bírálta a kormányt, Kossuth és az országgyűlési ifjak bebörtönzését sérelmezte, ekkor felszólalt Csertán:

”Nép nélkül arisztokrácia ellen harcolni hiúság, egyes ember csak feláldozhatja magát, de nem segíthet, elmagyarázzák szavait, felségsértésig csigázzák.”

A Kossuth által szerkesztett Pesti Hírlap hasábjain rendre feltűnik a neve 1842-ben, beszédeinek lényegét idézték, de vezércikket is jelentettek meg tollából. Az „Egyesülési Pont” című vezércikke 1842. decemberében jelent meg, melyben a zalai radikalizálódó liberálisok véleményét fejezi ki az erősödő szláv (illír, nacionalista) mozgalmakkal szemben, melynek megnyilvánulásait a zalai megyei ellenzék is aggodalommal figyelte.

1848. június 15-én ellenjelölt nélkül, közfelkiáltással választották meg a zalaegerszegi választókerület országgyűlési képviselőjévé.

A népképviseleti országgyűlésen ritkán szólalt föl.

Jellasics betörése után néhány nappal már Zalaegerszegen szervezte az önkéntes nemzetőröket. Október 8-án Kossuth Lajos Zala megye kormánybiztosává nevezte ki. Intézte a Zalában állomásozó magyar csapatok kiegészítését, felszerelését, elhelyezését és élelmezését. Megszervezte a honvéd újoncok besorozását, közvetített a honvédsereg parancsnokai és a megye tisztviselői között.

1849 januárjában a császári megszállók elől menekülve hagyta el Zala megyét, majd ismét részt vett az országgyűlés munkájában.

 1849. május 15-én a Szemere-kormánytól újabb kormánybiztosi kinevezést kapott, mely jelzi, hogy nagyra értékelték tevékenységét. Május utolsó napjaiban érkezett Zalába, visszaállította a megye közigazgatását, szervezte a honvédelmet, az adó beszedését. Július közepén a császáriak ismét elfoglalták Zala megyét. Ekkor Szegedre utazott, majd a világosi fegyverletétel után ő is fogságba esett.

 A pesti hadbíróság –elsősorban kormánybiztosi tevékenysége miatt – bűnösnek találta. Felségárulás címén 1850. november 11-én kötél általi halálra, és teljes vagyonelkobzásra ítélték.

Deák Ferenc levelet írt az osztrák birodalmi tanács egyik tagjához, Szőgyén-Marich Lászlóhoz Csertán Sándor védelmében:

„… sorsa ezen embernek kimondhatatlanul szívemen fekszik, nem csak azért, mert ifjúkori szíves jó barátom, de azért, mert e megyére valóságos áldás volt, hogy őtet, a becsületes jellemű szelíd férfiút (…) küldöttek ide azon zavaros időkben kormánybiztosnak. (…) Úgy teszem kezeidbe ezen ügyet, mint testvérem ügyét tenném testvérnek kezeibe.”

Valószínűleg Deáknak is köszönhető, hogy ítéletét 6 évi várfogságra enyhítették. Mentségére azt hozták fel, hogy ő csak a „körülmények kényszerítő erejének engedelmeskedett,(…) megerősítést nyert vele kapcsolatban, hogy rendkívül higgadt, különösen jóindulatú és finom jellemű ember, aki senkit sem üldözött politikai felfogása miatt…”

1850 novemberétől 1854 tavaszáig Komárom erődjében raboskodott.

Szabadulása után Nemesapátiban, majd Gelsén élt és gazdálkodott.

55 éves korában, 1864. január 23-án érte a halál.